Életrajz

A Nézőpont Intézet alapítója, jelenleg az intézet kutatási vezetője és igazgatója vagyok. Emellett a kelet-közép-európai régió piackutató és médiafigyelő cége, a CEPER Central European Perspectives Zrt. vezérigazgatói pozícióját is betöltöm. 2006 óta politikai elemzőként rendszeresen szerepelek a nyilvánosságban.

1980-ban születtem, Budapesten. Talán ma már nem meglepő módon politológus végzettséget szereztem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2005-ben, háromszoros köztársasági ösztöndíjasként. Tíz évvel később ugyanitt odaítélték a doktori (PhD) fokozatot, summa cum laude minősítéssel.

2010 és 2022 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) államtudományi egyetemi oktatója voltam. Érdeklődési területem az európai és különösen a német belpolitika, valamint a választási rendszerek hatásvizsgálata.

A politika rendszeres „fogyasztója” mellett szakmai tapasztalatot a magyar Országgyűlés gyakornokként (2002/2003), Brigitte Schulte képviselő gyakornokaként, a német Bundestagban (2005), valamint a berlini Studienkolleg tagjaként (2003/2004) szereztem.